Süni magazin

 

Vadon magazin

Süni magazin

A SÜNI magazin 1986-ban alapított gyermekeknek szóló színes, képes, havi megjelenésű természet- és állatvédelmi folyóirat. Kis alakú A/5 formátumú volt 1994-ig, amikor a Göncöl Alapítvány és a Fővárosi Állat- és Növénykert összevonta a SÜNI magazint, az „A TERMÉSZET” című lappal, a Süni gyerekrovatként élt tovább a nagyalakú A/4 formátumú színes, havi megjelenésű Természet magazinban, egészen a 2000. évig, amikor a tulajdonosok mosmár közösen a Természet magazin havilapból létrehozták a gyermekeknek szóló kéthavi megjelenésű Süni magazint és a felnőtteknek szóló, szintén kéthavi megjelenésű Vadon magazint, amelyek havonta felváltva jelennek meg.

A SÜNI magazin a magyar természetismereti magazinok között kiemelt szerepet tölt be: az egyetlen olyan gyermek- illetve ifjúsági magazin, amely érdemben foglalkozik a természetismeret, a természeti nevelés ügyével. A SÜNI magazin elsődleges feladatának, küldetésének a legszélesebb értelemben vett természeti nevelést tartja, amelynek egyformán fontos része az ismeretterjesztés, állatvédelmi nevelés, az egységes, átfogó világlátás kialakítása. Közérthető, olvasmányos formában, ugyanakkor alapos szakmai és módszertani háttérrel nyújt.

A SÜNI magazin főszerkesztője Mirtse Zsuzsa.

KAPCSOLAT
Email: goncol@goncol.hu
Telefon: +36 20 772 7970
Cím: 2600 Vác, Ilona u. 3.
GPS: 47°46’14.1″N 19°07’55.7″E

Göncöl Alapítvány © 2020